A 33 éves Laura Plummert még októberben vették őrizetbe az egyiptomi hatóságok a Hurghada reptéren, mert 290 Tramadol tablettát találtak nála, amit elmondása szerint az egyiptomi férje hátfájására hozott. Most három év börtönre ítélték.
Bár az erős fájdalomcsillapító Nagy-Britanniában receptre kapható, Egyiptomban illegálisnak számít, ezért a nőt drogcsempészettel vádolták.
Plummer ügyét karácsonykor tárgyalta az egyiptomi bíróság. Amikor a bíró megkérdezte tőle, hogy Tramadol csempészésével és birtoklásával gyanúsítják-e, a nő igennel felelt, amit a ülésvezető beismerésnek vett. Amikor a tolmács újra lefordította a kérdést, a nő már tagadta, hogy bűnös lenne.
A tárgyaláson a nő férje, Abdel Azim elmondta, hogy évek óta porckorongsérvben szenved, ezért kellettek neki a gyógyszerek. A nő ügyvédje pedig arról beszélt, hogy Plummernek fogalma sem volt arról, hogy a gyógyszer Egyiptomban illegális. Szerinte egyébként sem logikus, hogy egy brit állampolgár öt doboz Tramadollal akarna üzletelni Egyiptomban, hiszen a repülőjegy is többe került, mint amennyit keresni tudott volna a tablettákon.
Az ítélethirdetés után az ügyvéd bejelentette, hogy fellebbeznek a döntés ellen, amint a bíró kiadja az indoklását. Ez azonban akár 60 napig is eltarthat. (Telegraph)