Kisebb lesz a sáp a napelemen, de nem ez fogja megdobni a szektort

gazdaság

2018-ban 114 forint helyett csak 57 forint termékdíjat kell fizetni kg-onként a napelemes energiatermelő rendszereket telepítőknek - írja a hvg a Magyar Nemzet nyomán.

Kiss Ernő, a Magyar Napelem-, Napkollektor-szövetség elnöke a lapnak azt mondta, a díj mértéke még így is magasnak számít majd az európai átlaghoz képest, ezért nem valószínű, hogy a termékdíj csökkentése dobja majd meg jövőre a napenergia-szektort. Szerinte a napelemek terjedéséhez az volna az igazi segítség, ha a kormányzat egyszerűbbé tenné az ilyen rendszerek kiépítését, és nem kellene végeláthatatlan engedélyezési eljárásokat lefolytatni minden egyes telep kialakításakor. Bizonyos esetekben ugyanis egy évig is elhúzódik a telepítéshez szükséges mintegy negyven hatósági hozzájárulás beszerzése, miközben korábban ehhez néhány hónap is elegendő volt.

Kiss Ernő szerint jövőre is nagyjából ugyanannyi, hat-nyolcezer háztartási naperőmű telepítése várható.