Európa legkorruptabb államának elnöke megvétózta a korrupcióellenes törvényt

külföld

Rumen Radev, Bulgária elnöke január 2-án, országa féléves EU-elnökségének második napján megvétózta a parlament által decemberben elfogadott korrupcióellenes törvénycsomagot. A helyzet iróniája, hogy az EU politikai csúcsszerve, az Európai Bizottság már többször Bulgária szemére vetette, hogy a hatóságaik nem lépnek fel kellő erővel a korrupt tisztviselők ellen.

A Transparency International rangsora alapján Bulgária az EU legkorruptabb országa.

Radev azzal vétózta meg a törvényjavaslatot, hogy az nem ad elég eszközt a korrupciós hálózatok felderítéséhez, a korrupcióellenes ügyészség pedig politikai játszmák terepévé válhat. Ez utóbbi aggodalma korántsem alaptalan, független szakértők is aggályaikat fogalmazták meg amiatt, hogy az újonnan felállítandó ügyészség vezetését a parlament nevezné ki, vagyis a mindenkori többség akár politikai ellenfelei elleni leszámolásra is használhatná.

"Kétségtelen, hogy az elnöknek erős érvei voltak" - értékelte Radev döntését Peter Csolakov bolgár politikai elemző.

Radev vétója azonban egyelőre nem jelent még semmit, a parlament felülírhatja azt. De például az ellenzéki szocialisták vezetője, Kornelia Ninova szerint az elnöki vétó esélyt ad rá, hogy a többség "valóban hatékony korrupcióellenes törvényt" alkosson. (Via The New York Times)