Komoly tőkeinjekciót kapott az AImotive nevű magyar alapítású techcég, amely az önvezető autókhoz fejleszt érzékelőket, kamerákat, a vizuális adatokat feldolgozó technológiát írja a Business Insider.
A cég termékeinek felhasználása igen széleskörű, flexibilis, azaz típustól, műfajtól függetlenül az önvezető autók alapvető felszereltségéül is szolgálhatnak, írja a lap. Az AImotive által fejlesztett technológiát tavaly Kalifornia mellett Magyarországon és Franciaországban is tesztelték már az utakon.
„A repülésben megszokott biztonsági szint elérését kell hozni a közutakon. A repülés tízezerszer kevesebb kockázattal jár mérföldenként, mint a közúti közlekedés, és ezt nagyrészt szimulációkkal érték el” - mondta a lapnak Kishonti László, az AImotives alapítója, aki nagyon izgatott, hogy a cég életében új fejezet nyílik a komoly fejlesztésekre elegendő befektetéssel.
* – Az AImotives magyar cég, korábban rosszul írtuk a cikkben, hogy magyar-amerikai volna. (Business Insider)