A Professzorok Batthyány Köre tavaly még kritizálta a kormányt, most az elnök bejelentette, az Orbán-kormánnyal minden oké, és küld pénzt a Fidesznek

Tbg
POLITIKA

Bár tavaly még súlyos állításokat fogalmazott meg a Professzorok Batthyány Köre a magyar közállapotokat illetően, idén nemhogy nem értékelik az elmúlt évet, hanem a konzervatív tudós társaság elnöke bejelentette, személyesen is a zsebébe nyúl, hogy támogassa a Fideszt.

A társaság elnökét, Náray-Szabó Gábort a Hír tv látta vendégül, érdemes megnézni a beszélgetést a csavaros magyarázkodás miatt.

A PBK tavalyi évértékelőjében azt írta, Magyarországon intézményesült a korrupció, a közbeszéd aggresszívvá vált, „az országban a valóság és a látszat minden korábbinál jobban összekeveredett, és természetesen a látszat uralkodik”.

Náray-Szabó Gábor azonban nem jött zavarba a riporter kérdéseitől. Mint elmondta, a korrupciót a bankkártyás fizetések elterjedése egy év alatt visszaszorította, a gyűlöletkeltő, a valóságot a látszattal szándékosan keresztező kormánykommunikáció pedig „nem az értelmiségnek szól”, tehát ők a gyűlöletkampánnyal különösebben nem foglalkozik.

Azért nem baj Náray-Szabó szerint, hogy a Fidesz „kitömi az embereit”, mert korábban a szocialisták is kitömték az embereiket.

Náray szerint a PBK most már azért támogatja a kormányt teljes mellszéleséggel, mert a magyar és európai van kultúra végveszélyben. És félő, hogy száz év múlva a magyarság a nyelvével együtt eltűnik a jövőben „egy másik civilizáció” miatt.  (HírTv


Kapcsolódó cikkek