Ilyen is van: valaki új fát ültetett a megcsonkított fenyő helyére

ünnep

Mi is írtunk róla, hogy nem sokkal karácsony előtt ez történt a győrújfalui katolikus templom előtti fával:

Fotó: Szemlélek

Az esetről az egyházi és keresztény ügyekkel foglalkozó SZEMlélek blog számolt be, de aztán jól végigment a magyar médiákokon. A blog alapítója, Gégény István akkor azt írta:

„Az én személyes kérdésem ennek fényében így hangzik: megtettem-e, megteszek-e mindent, hogy tényleg boldog legyen a körülöttem élők karácsonya? Építem-e tevőlegesen azt a bizonyos emberséges társadalmat, vagy csak beszélek róla, másoktól várva el, hogy majd ők? Megállok-e egy ilyen falopás, ünneprontási kísérlet kapcsán a megbotránkozásnál, vagy képes vagyok fejlődni, jobbá, szeretőbb szívűvé és szerethetőbbé válni, akár ilyen bántó körülmények hatására is?”

Azt persze nem tudni, hogy ki és miért csonkította meg a fát, hogy tüzelőre volt-e szüksége, vagy csak így tudott karácsonyfához jutni. Mindenestre az RTL Klub riportja szerint a helyiek úgy döntöttek: összefognak és díszeket gyűjtenek, amiket dobozokban a fa mellé helyeznek. Azt mondták, azért, hogy ha valakinek erre van szüksége, annak szebbé tegyék a karácsonyát.

A SZEMlélek most arról ír, hogy egy ismeretlen új fát ültetett a megcsonkított fenyő helyére. 

Fotó: Szemlélek

Gégény István hozzáteszi:

„Noha egy faluban hamar terjednek a hírek, vasárnap délben még a plébános sem tudta, ki volt az újabb „elkövető”. A gyanú persze fennáll, hogy valamely jólelkű falubeli járult hozzá ezáltal ahhoz, hogy emberségesebb évünk legyen a tavalyinál. De nem kizárt, hogy az eredeti tolvaj tért vissza, helyrehozni azt, amit elrontott.”

Kapcsolódó cikkek