Hegedűs Zoltán, Vásárhely polgármesteri jogkörrel rendelkező alpolgármestere bejelentette: aláírták a támogatási szerződést, és a Bethlen Gábor Református Gimnázium felújításához szükséges tervezési, előkészítési munkákhoz megérkezett 268 millió forint.
Az iskolát a Modern Városok Programban a hódmezővásárhelyi Lázár János fideszes parlamenti képviselő és Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezésére, a kormány támogatásával újítják fel, és bővítik.
A Délmagyar szerint a tervek március végére készülnek el, a munkaterületet szeptemberben adhatják át, a teljes költséget 5 milliárd forintra teszik. Mucsi László, a városfejlesztési iroda vezetője szerint 2019 végéig teljesen felújítják az 1898-ban emelt, eklektikus stílusú iskolaépületet, aminek a mostani közel 4000 m2-es alapterülete szinte megduplázódik.
Lázár János városában február 25-én időközi polgármester-választást tartanak, amin a Fidesz Hegedűs Zoltán alpolgármestert indítja, az ellenzéki pártok közül viszont egyik sem indít saját jelöltet, mind a független Márki-Zay Pétert támogatják. (Délmagyar)