Nem lesz újabb vádemelés Roman Polanski ellen

bűnügy

Roman Polanski 2015-ben Krakkóban
Fotó: JANEK SKARZYNSKI

Egy nő októberben jelentette fel Roman Polanski Oscar-díjas lengyel filmrendezőt, mert állítása szerint 1975-ben, 10 éves korában egy aktfotózás során a férfi zaklatta őt. 

A Los Angeles-i ügyészség kedden közölte, hogy nem emel vádat az ügyben, mert a 43 éve történt eset elévülési ideje lejárt. Polanski ügyvédje  Harland Braun egyébként visszautasította a vádakat. 

A rendező ellen 1978 óta van érvényben elfogató parancs Amerikában, miután elszökött az országból a 13 éves Samantha Geimer megerőszakolása miatti vádemelést követően. 

Geimer nemrég maga kérte a Los Angeles-i bíróságtól, hogy ejtsék Polanski ügyét, mert már megbocsátott a rendezőnek. Azóta két nő jelezte, hogy Polanski fiatal korukban zaklatta őket; és nem akarják, hogy az elkövető büntetlenül megússza az eseteket. Később a bíróság elutasította Geimer kérelmét. 

A bíróság most azt mondta ki, hogy nincs jogi lehetősége vádat emelni a '70-es években történt zaklatási ügyekben. (MTI / AP)

Kapcsolódó cikkek