Ecuadori személyit kaphatott Julian Assange

bűnügy

Egy ecuadori zászlós pólóban készült fotót tett ki magáról a Twiterre Julian Assange, a Wikileaks alapítója.

Forrás

A férfi 2012 óta Ecuador londoni nagykövetségén él, csak így tudta elkerülni, hogy a brit hatóságok kiadják a svédeknek, ahol nemi erőszakkal vádolják. Azóta már az amerikaiak is körözik, és emiatt az elmúlt években nem is hagyta el a nagykövetség épületét, nehogy letartóztassák.

A kép megjelenése után nem sokkal az egyik ecuadori újság arról írt, hogy Assange ecuadori személyi igazolványt és talán útlevelet is kapott, és az is lehet, hogy az ottani külügy dolgozik rajta, hogy Ecuadorba szállítsák a londoni nagykövetségről. Az ecuadori külügyminisztérium azt írta, hogy dolgoznak a helyzet rendezésén, az útlevéllel kapcsolatos pletykákat pedig nem erősítették meg, és nem is cáfolták.

Assange-t és a Wikileaks-et az elmúlt hónapokban egyre többször vádolták meg azzal, hogy együttműködik az orosz titkosszolgálatokkal, és koncepciózusan, csak a politikai meggyőződésével egyebeeső információkat szivárogtat ki a portálján.