Szita Károly: Soros, bevándorlás, NEM, Brüsszel, felső korlát nélküli betelepítés, biztonság, veszély, NE, ügynökök, stb.

elmebaj

A Szita Károly vezette Megyei Jogú Városok Szövetsége 11 órakor kezdett nagyszabású rendezvényt a fővárosi Bálnában, hogy a polgármesterek együtt harcoljanak a Soros-terv ellen. Szita Károly már egy ideje a menekültellenes kormánypropaganda egyik arca, decemberben már azzal riogatott a köztévén, hogy márciustól bevándorlókat telepítene Magyarországra Soros György.

A rendezvény előtt, reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Szita Károly már elmondta, hogy a polgármesterek legfontosabb dolga, hogy a településeiken élők érdekeit képviseljék, ezért kell beszélniük az Európai Bizottság által tervezett kötelező betelepítési kvóta és a bevándorlásszervező civilek jelentette veszélyről. Szita Károly azt mondta: aggodalomra ad okot az, hogy a felső korlát nélküli kötelező betelepítésről szóló javaslat ügyében összefogott az Európai Bizottság és az Európai Parlament, és a tervet az Európai Tanácson is át akarják vinni. (Ilyesmiről persze továbbra sincs szó.)

A beszédében most is arról beszélt, hogy 2018 sorsdöntő év lesz, mert Brüsszel fel akarja gyorsítani a bevándorlók betelepítését. Azt mondta, veszélyt jelentenek a biztonságunkra a bevándorlók, fel kell lépni „a felső korlát nélküli betelepítési kvótával és Soros György bevándorlást szervező irodáival szemben”. Azt ígérte, hogy a polgármesterek tanácskozásának a végén el fognak fogadni egy szöveget, amit ő majd felolvas, és amivel lényegében azt kérik majd, hogy a kormány és az önkormányzatok lépjenek fel a Soros-féle civilek ellen.

Szita Károlyt azután aktivizálták, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány megállapodott egy pécsi és egy debreceni civil szervezettel, amik az elmúlt hónapokban felmérték, mik a legnagyobb, szegénységből adódó problémák a saját régiójukban, és kiírnak a pályázatokat lakhatási, oktatási, egészségügyi és mindenféle, szegénységgel kapcsolatos témákban. Bevándorlók betelepítéséről természetesen szó sem volt.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnöke beszédet mond A magyar önkormányzatok a betelepítési kvóta ellen című konferencián Budapesten, a Millenárison 2016. március 12-én.
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Szita Károlyról, minthogy folyamatosan Soros ügynökeivel riogat, érdemes tudni, hogy a nevét 2005-ben kapcsolatba hozták egy Krakus Péter fedőnevű titkos megbízottal, aki a 1989-ig tartó aktív időszakában a dossziéban fellelhető adatok szerint több mint 100 alkalommal találkozott III/II-es tartótisztjével, és adott információkat a családjáról meg a Növényvédő és Agrokémiai Állomásnál dolgozó munkatársairól is. Krakushoz hasonlóan itt dolgozott Szita is: 1981 és 1988 között az állomás biológiai laboratóriumát vezette. Ugyan feltűnő a hasonlóság a két ember között, Szita mindenkit biztosított: visszaéltek a személyi adataival, amikor valaki elkészítette a 6-os kartont, ami szerint Fenesi Lajos rendőrfőhadnagy őt szervezte be 1980. július 2-án a III/II-es osztályhoz Krakus Péter fedőnéven, sőt Szita még pert is indított, igaz, nem rágalmazásért, becsületsértésért vagy jó hírnév megsértéséért, hanem államtitoksértés, hivatali hatalommal való visszaélés és államtitoksértés miatti feljelentés elmulasztása miatt.