"Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága megvonta tőle politikai támogatását"
- írj több román hírforrás, zárt ajtók mögül kiszivárgott értesüléseikre hivatkozva az MTI.
Tudose a tavaly júniusban leváltott Sorin Grindeanuhoz hasonlóan a pártját vezető Liviu Dragneával veszett össze a szocdemek ülésén, ami után a kormányfő felajánlotta lemondását. Az egybegyűltek elfogadták a lemondást.
A sajtóértesülést az ülésről távozó Tudose maga is megerősítette. A párt végrehajtó bizottságában 59-en szavaztak leváltására, csak négyen elleneztek azt, még négyen tartózkodtak. A leváltott miniszterelnök azt mondta még, hogy nem akar pártszakadást, a hatalmat pártjától kapta, nekik is adja azt vissza. Az új kormány megalakulásáig valószínűleg Paul Stanescu miniszterelnök-helyettes vezeti az ügyvivő kormányt.
Liviu Dragnea priusza miatt nem lehetett miniszterelnök, de már a második, az ő kívánsága szerint hatalmat kapott kormányfő bukik meg. Dragnea és Tudose nyíltan múlt héten ütköztek össze először, amikor Tudose lemondatta volna Dragnea egyik bizalmi emberét, Carmen Dan belügyminisztert.
A jobboldali államfő Klaus Iohannisnak valószínűleg nem lesz más választása: harmadszor is a legerősebb parlamenti párt, a PSD jelöltjét kell megbízza kormányalakítással.
Tudosét több magyar politikus lemondásra szólította fel, Szijjártó Péter pedig berendelte a budapesti román nagykövetet azután, hogy a miniszterelnök múlt héten azt nyilatkozta
„ha a székelyföldi intézményekre kiteszik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak, akik kitették azt. A székelyek autonómiájáról szó sem lehet…”
A román kormányfő nehéz helyzetbe került pártján belül, ennek is szólhattak az erős szavak. A magyarellenes retorika hátterében tehát egy belpolitikai küzdelem áll, erről itt írtunk részletesebben.
Az RMDSZ a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozata visszavonására és bocsánatkérésre kérte Mihai Tudosét.
A Szociáldemokrata Párton belüli hatalmi harc éleződhetett ki annyira, hogy Mihai Tudose a székelyek fenyegetésével próbálja megnyerni a nacionalista szavazókat. A korrupt román belpolitika, titkosszolgálati szálak és egy 900 millió eurós amerikai katonai megrendelés is szerepet játszhatnak az akasztós beszédében.