Semjén Zsolt is támogatta Naffa testvéreinek honosítási kérelmét

POLITIKA

Az LMP-s Demeter Márta által kért iratbetekintésnek köszönhetően derült ki, hogy a miniszterelnök-helyettes „messzemenőkig támogatta” a kormány által kiemelkedően támogatott üzletember, Zaid Naffa testvéreinek honosítási ügyét – tudta meg a Magyar Nemzet. Tarik Naffa és Huda Naffa 2014-ben meg is kapták a magyar állampolgárságot.

Demeter Márta a lapnak elmondta, először a külügy kérte a család ügyének mielőbbi rendezését. „Naffa úr és Naffa asszony a magyar–jordán kapcsolatokban kulcsszerepet játszó Naffa család tagjaiként már most érdemben hozzájárulnak a kiváló magyar–jordán kapcsolatok fejlesztéséhez, amihez magyar állampolgársághoz jutásuk további lendületet adhatna” – írták, és arra kérték Semjént, terjessze fel elbírálásra a honosításról szóló kérelmet Áder János köztársasági elnöknek. 

A levelet a külügy akkori külgazdasági és külügyi államtitkára, Szabó László jegyezte, ő 2017 óta amerikai nagyköveti posztot tölt be. Ezután Semjén kabinete is levelet írt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatójának, ebben jelezték, Szabó László „kiemelten támogatja”, hogy Naffáék 

„méltányosságból, államérdekre való tekintettel” magyar állampolgárságot kapjanak. 

Kiderült az is, hogy Semjén Zsolt is „messzemenően” támogatta a kérelmet. „Amennyiben a törvényben előírt feltételeknek megfelelnek, úgy honosításukat nemzetpolitikai érdekből miniszterelnök-helyettes úr támogatja” – áll a levélben.

A testvérek közül, akik honosítását kérték, Tarik Naffa volt az, aki eljárt annak érdekében, hogy a nemzetközi körözés alatt álló, tavaly elhunyt Ghaith Pharaon - akivel Orbán Viktor veje, Tiborcz István is üzletelt - tartózkodási engedélyt kapjon Magyarországon.

Szijjártó Péter még decemberben ígérte meg Demeter Mártának, hogy betekinthet a Zaid Naffa jordán tiszteletbeli konzullal kapcsolatos külügyi dokumentumokba, de nem sokkal később elutasították

„A biztonsági kockázatot jelentő Naffák és Orbánék egyetlen csettintésére a magyar állami intézményrendszer tágra nyitja az ország kapuit bármilyen sötét múltú szereplő előtt” – mondta Demeter Márta. Az ellenzéki képviselő szerint „nemcsak aggasztó, de mérhetetlen arcátlanság” nemzetpolitikával indokolni azt, hogy Semjén Zsolt még az államigazgatási eljárásba is beavatkozott az állampolgárságáért. 

Kapcsolódó cikkek