A kormány korábban elutasította az illegális migrációt, ezt a Nemzeti Konzultáció megerősítette, ez azonban mégis kevés, jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter a szerdai kormányülés szünetében.
A kormány szeretné egy törvénycsomaggal elérni, hogy ne szülessen meglepetés,
tette hozzá. A csomag három törvényből áll:
A 444 kérdésére válaszolva Pintér Sándor kijelentette:
Soros György nem végez illegális migrációt támogató tevékenységet, ezért egyelőre nem alkalmazzák vele szemben az "idegenrendészeti távoltartás" intézményét.
Azt, hogy melyik szervezetek végeznek ilyen tevékenységet, a szervezetek önbevallása fogja eldönteni, mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.
Ha mégsem vallaná be egy szervezet, hogy illegális migrációt támogató tevékenységet folytat, de az ügyészség mégis megállapítja róla ezt, akkor a bírósághoz fordulhat, ami bírságot állapíthat meg, válaszolta újságírói kérdésre Pintér.
"Az állampolgári elvárás. Ezt várták tőlünk az emberek,"
indokolta a belügyminiszter a szerdán bemutatott törvénycsomagot.