Az eljárások folytatását rendelte el a Fővárosi Főügyészség több terézvárosi palota áron aluli privatizációjának hosszú évek óta húzódó ügyében. Az Andrássy út 21., 23., 35 és 45. szám alatti paloták, illetve az Anker köz 1-3., a Liszt Ferenc tér 7. és az Oktogon 4. szám alatti műemlék ingatlanok ügyében egyszer már elrendelt, évekkel ezelőtt megszüntetett, később részben újraindított, de nem haladó nyomozás folytatását most egy ezekkel részben összefüggő, két másik értékes ingatlan ügyében zajló másodfokú bírósági eljárásban felbukkant adatokra hivatkozva rendelték el.
A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis idén februárban tárgyalja majd azt az ingatlanügyet, amiben legalább már elsőfokú ítélet született. Azok szerint a kerület volt szocialista alpolgármestere, a parkolóbizniszből és mattfeketére fújt Rolls Royce-áról is ismert Fürst György és társai különösen nagy, 351 millió forint vagyoni kárt okozva áron alul privatizálták 2004-ben az Andrássy út 3. és 47. szám alatti palotákat. Ezért első fokon meglepően enyhe ítéleteket kaptak, Fürstöt például két év felfüggesztett börtönre és 70 millió forint pénzbüntetésre ítélték. A vádlottaknak összesen 131 millió forint kártérítést kellene fizetniük az ítélet szerint. (Via MNO)