Gigantikus mozipark épül Kisvárdán, Seszták Miklós fejlesztési miniszter szűkebb pátriájában, írja az MFOR. A Cinemaqua névre keresztelt élményparkban lesz minden, amit ember csak elképzelni bír, sőt, még olyasmi is, amit elképzelni se. Például vízimozi, ahol gondolom vízből lehet mozizni.
A kormány által 1,69 milliárd forinttal támogatott projekt fénypontjának mégsem ez, hanem Magyarország első élményszegénynegyede tűnik. A közbeszerzési dokumentációban olvasható részletek szerint ugyanis az élménypark egyik attrakciója a Twist Oliver és a tolvajok utcája nevű látványosság lesz. "Egy kicsit lerobbant utcai hangulatokat, a szegénynegyedek egzotikus de közbiztonság mentes hangulatát tükrözi" - írták erről, így.
A leírás szerint "ebben kerül elhelyezésre a HORROR HÁZ felnőtteknek és a SZELLEM KASTÉLY a gyerekeknek (Scooby doo)" - írják. A felnőtteket a leírtak alapján statiszták fogják rémisztgetni, a gyerekeket csak a beépített díszletek és bábuk.
A pályázók rendkívüli kreativitásáról tanúskodik a "Fury Road gokartpálya" nevű látványosság: ez a leírás szerint "kietlen sivatag". (Címlapképünk az épülő kisvárdai stadion melletti várkertben készült tavaly ősszel, az MTK vendégjátékakor)