Lemondott a bíró, elölről kell kezdeni Hunvald György perét

POLITIKA

Az Országos Bírósági Hivatal tevékenysége ellen tiltakozva lemondott posztjáról Rajmon Balázs, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája, tudta meg a HVG. Ő vezette Hunvald György, a VII. kerület egykori szocialista polgármesterének tárgyalását is, vagyis lemondása miatt ezt a pert elölről kell kezdeni.

Rajmon azzal indokolta a lemondását, hogy nem akart olyan bírói szervezet része lenni, "amelyben nem szakmai alapon születnek döntések bírói álláshelyekről, nem szakmai alapon választják ki a szervezet vezetőit, és amelyben a központi adminisztratív szerv már konkrét eljárási iránymutatást is ad a bíráknak arról, hogy hogyan kell eljárniuk". Rajmon a HVG-nek nem akart nyilatkozni az ügyről.

Hunvald ügye amúgy nagyjából már az idők kezdete óta tart, túl van már az első és a másodfokon, sőt, már a harmadfokon is, de mert a több vádpontban felmentett, több másban elítélt politikusnak nem kellett börtönbe vonulnia, az ügyészség 2016-ban perújítással élt. Ez a tárgyalás 2016-ban kezdődött, és most Rajmon lemondása miatt újra kell kezdeni.