Fucsovics Márton újabb győzelemmel lepte meg közönségét az Australian Openen, most az argentin Nicolás Kickert ejtette ki egy egészen sima meccsen, remek játékkal 3-0-ás (6-3, 6-3, 6-2) eredménnyel.
A világranglistán 80. magyar játékos - aki életében először főtáblás Melbourne-ben - szombaton 3:3 után elvette ellenfele adogatását, és 41 perc elteltével szettelőnybe került. A folytatásban a dél-amerikai ápolási szünetet kért fájó lábujja miatt, ám a nyíregyházi teniszezőt ez sem zavarta meg, és egy újabb 6:3-as játszmával már a diadal küszöbére ért. A harmadik felvonásban az egyre többet rontó Kicker 5:0-nál még hozott két gémet, de Fucsovics végül 1 óra 56 perc alatt bejutott a nyolcaddöntőbe.
A magyar teniszező már így is karriercsúcsot ért el (az előző meccsén a 13. helyen kiemelt amerikai Querreyt ejtette ki), az újabb győzelemmel azonban egy másik régi álma is teljesül:
valószínűleg Roger Federerrel játszhat a legjobb 16 között.
Idáig magyar teniszező legutóbb a 80-as években jutott el, akkor Taróczy Balázsnak ment nagyon jól a Roland Garroson. Fucsovics ezzel beállította a 2016-ban, 72 évesen elhunyt Baranyi Szabolcs magyar rekordját is, aki 1973-ban volt nyolcaddöntős az Australian Openen.