Egy évszázad után újra vadon élő farkast láttak Belgiumban

ÁLLAT

Több mint száz éve először vadon élő farkast láttak Belgium északi tartományában, Flandriában. A Naya névre keresztelt nőstény a nyakába szerelt jeladó adatai alapján Drezda vidékéről vándorolhatott át Belgiumba. Felbukkanása újabb jele annak, hogy a farkasok sikerrel kezdik újranépesteni Nyugat-Európa erdeit, ahonnan a 20. századra már teljesen kiszorultak.

A farkasokat olyan sikeresen sikerült megtizedelnünk, hogy 1979-ben a Berni Egyezmény védetté nyilvánította a korábban hevesen üldözött fajt. Ez persze nem jelenti azt, hogy újbóli felbukkanásuk Nyugat-Európában ne okozna feszültségeket. Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban az állattenyésztők nem örülnek a sikeres fajmentésnek.

Naya januárban bukkant fel Flandriában, miután tavaly októberben levállt a falkájáról. Karácsony környékén Hollandiában látták. Az elmúlt napokban Beringen és a leopoldsburgi laktanya közelében látták, a jeladója szerint tíz nap alatt 500 kilométert tett meg. Az adatok alapján éjjelente akár 70 kilométert is haladhat a lápos, erdős vidéken.

Maya fiatal nőstény, májusban lesz két éves. Vagyis minden bizonnyal azért szakadt le falkájáról, hogy megalapítsa saját falkáját. (Via SBS)