Egy moldovai község megszavazta az „egyesülést” Romániával

külföld

Megszavazta a Romániával való egyesülést egy, a Moldova Köztársaság északi részén található község.

A Mediafax hírügynökség az Acţiunea 2012 mozgalomra hivatkozva arról írt, hogy az egyesülésről szóló dokumentumot kedden fogadta el az Edineţ járásban található Parcova község polgármestere és az önkormányzati képviselői.

A dokumentum kimondja, hogy a helyi tanács Parcova és Fântâna Albă települések lakóinak a nevében „a történelmi és nemzeti jog” alapján „az anyaországgal, Romániával való egyesülésről dönt”.

A döntést arra az elvre alapozzák, ami szerint a népek maguk dönthetnek a sorsukról.

Az Acţiunea 2012 közölte: a nyilatkozatot aláírók örülnek, hogy együtt ünnepelhetnek a világ különböző tájain élő románokkal az egyesülés centenáriumának alkalmából, és csatlakozhatnak „a román kulturális tér nemzeti és demokratikus értékeihez”. (Romániában ma ünneplik a Kis Egyesülést, vagyis hogy 1859-ben Alexandru Ioan Cuza uralkodása alatt egyesült Havasalföld és Moldva.) (Krónika)