Miután a Fidesz kivonult a nemzetbiztonsági ülésről, mert nem voltak hajlandóak az LMP-s Szél Bernadett jelenlétében a Soros-tervről beszélni, több ellenzéki képviselő is sajtótájékozatót tartott.
Szél Bernadett itt elmondta,
a Fidesz ezzel megpuccsolta az ülést.
Majd amikor az Echo tévé arról kérdezte, miért dolgozott a menekülteket segítő Menedék egyesületnél, azt mondta: „Egy programot szerveztem, programkoordinátor voltam, de mi ezzel a probléma?”
„Az, hogy ez az ország a Fidesz miatt fasizálódik, és éppen rasszista hangokat kezd megütni, az nem jelenti azt, hogy az embernek ebbe az irányba el kellene menni.”
Aztán arról beszélt, a múltjában semmi titkolnivalója nincs, és azt mondta a kormánymédiának, ne a szakértőit támadják.
„Ha a Fidesz-KDNP le akar engem szedni, akkor velem foglalkozzon, ide üssön!”
A teljes élő adás az ülésről és a sajtótájékoztatókról itt.