Bajkai István, a Fidesz terézvárosi képviselőjelöltje nemrégiben tojásokat osztott a népnek, saját nevével díszített csomagolásban. Mint utólag elmondta, a tojásokat a saját pénzén vette, mindegyik az övé volt.
Minden bizonnyal most is önmagától vett el, hogy másoknak adhasson, hiszen a Garay téren lakcímkártya felmutatása után bárki kaphat tőle tejet, ahogy azt olvasónk szombat délelőtt megörökítette:
Olvasónk beszélgetett az osztást végző emberekkel is, akiktől megtudta, hogy önkormányzati dolgozók, de mivel szabad napjuk van, ezért azt csinálnak éppen, amit akarnak.
Az ételosztások egyre integránsabb részét képezik a kormánypártok intenzív kommunikációs stratégiájának, talán azt is le mernénk írni, hogy kezd prioritássá válni a felmerülő lehetőségek számbavételekor. Rétvári Bence államtitkár (KDNP) például Vácott osztott burgonyát, és ugyanezt a terméket adta később jó szívvel a 12. kerületi Fidesz is.
A fideszesek a múlt hónapban sokszor még a Mikulástól is átvették a kezdeményezést, ha gyermekeknek adhattak édességet.
A krumpli és a tojás után most már itt van az ingyentej a választóknak.
Szerencsések a mai gyerekek, hogy nem egy mesefigurától kell elvenniük a csomagot, hanem korán megtanulják, hogy valójában a politikusoktól kapnak ajándékot.