Döbbenetes közleményben magyarázza az Újpest FC, hogy miért nem utazott a csapat edzőtáborába a 25 éves középpályás, Windecker József. A szezon végén lejáró szerződésének meghosszabbításával kapcsolatban a klub már az év első napjaiban ajánlatot tett a játékosnak, de Windecker visszautasította azt. Az Újpest FC közleménye szerint a focista kevesellte
Hozzáteszik: jó szereplés után év végi bónuszt is várhatott volna Windecker. Roderick Duchatelet klubtulajdonos hangsúlyozta:
„egy, most már igazán értékes játékosról beszélünk, aki rengeteget fejlődött a nálunk eltöltött időszakban. Ezt fontos hangsúlyozni, hiszen amióta megérkezett a Megyeri útra, egyetlen hivatalos és/vagy konkrét érdeklődés vagy megkeresés sem volt vele kapcsolatosan. Ugyanakkor minden esetben megtérítettük a rehabilitációját – már az ideérkezést követő azonnali sérülést is beleértve –, továbbá, a felépülési idő alatt is teljes bért utaltunk neki."
A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy Windecker a felcsúti Puskás Akadémiánál köthet ki, minden bizonnyal az újpestinél is jobb ajánlatért.