Hosszú Katinka kedd reggel közölte a FFN Golden Tour sorozat szervezőivel, kihagyja az első, nizzai állomást. Az úszó klubján keresztül közölte:
„sok dolgot átgondoltam, mérlegeltem az elmúlt napokban az idei versenyzésemmel kapcsolatban, és nemcsak a jelenlegi fizikai állapotom, valamint a sérülésveszély miatt."
Mivel később kezdte a felkészülést, változtat a versenynaptárán is. Hosszú hangsúlyozza:
"ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem fogok indulni versenyeken, folyamatosan készülök most is, hiszen imádok úszni, eszembe sem jutott, hogy abbahagyjam. Csak most egy kicsit behúzom a féket."
Ígéri, amint elérkezettnek látja az időt, ott lesz a rajtkövön.
Hosszú Katinka december végén erősítette meg: megpróbáltatásokon megy keresztül házassága Shane Tusuppal. A január 11-i Év sportolója gálán úgy fogalmazott, hogy dolgoznak az ügyön. A nizzai mellett idén már két versenyt, egy antwerpenit és egy luxemburgit mondott le az úszó.