Ma kiderült, hogyan működteti élesben a lejáratásra optimalizált, facebookos trollhadseregét a Fidesz, ami már hivatalosan is minden fronton azt harsogja, hogy az egész ellenzék veszélyes az országra, és aminek arra is jut ideje, hogy – miközben a továbbra is szinte vagyontalanul kuporgó párt- és miniszterelnöke, aki állítása szerint semmilyen üzleti üggyel nem foglalkozik, épp Bécsben tárgyal az ott csalásért elítélt Heinrich Pecinával – nemzetközi sakkverseny díjátadójából csináljon vidéki kampányrendezvényt, és hogy Vona Gábort egyszerre buzizva és muszlimozva azt terjesztik, a Fideszt a hazug plakátjai miatt beperlő Jobbik (aminek már nem az első súlyosan szélsőjobbos volt szimpatizánsa nyomja az összeesküvés-elméleteit az Echo Tv-n) Sorossal és Simicskával együtt mecsetet létesíthet Miskolcon (amivel szemben Kisvárdán „látványos” mozipark épülhet „egzotikus” szegénynegyeddel), míg az Európa egyik legrosszabb egészségügyi rendszeréért felelős kormány hajléktalanságra ítéli az egyébként a kormánypropaganda hazugságaival szemben befogadott menekülteket, azt állítva, hogy azért törli el a menekültsegítő pályázatokat, mert 3 éve rájött, hogy nemzetellenes tevékenységet folytatnak, egészen odáig menve, hogy ha túl migrációpártinak találja az ENSZ migrációs csomagját, az egész tárgyalásból való kiszállással fenyeget, és akkor arról az apróságról még nem is beszéltünk, hogy MÉSZÁROS LŐRINC VEHETI MEG A TELENOR MAGYARORSZÁGOT.
Annyira fontos volt az új Fidesz-plakát terjesztése, hogy mindenkinek csatasorba kellett állnia. Így aztán sorra leplezték le magukat a titkos hálózaton mozgatott álcivil oldalak.
A polgári, demokratikus, konzervatív kormánypárt és a toloncmédiája ezzel harsogja tele a világot.
Havasi Bertalan már jó előre szólt, hogy aki mást mond, az hazudik.
A hivatalos válasz szerint azért, mert Orbán minden magyarországi médiatulajdonossal szívesen találkozik.
A polgármester azt kérte, aki teheti, szavazzon a díjakat átadó fideszes képviselőjelöltre.
A párt eközben igyekszik menekültellenesebb lenni a Fidesznél is.
Nagyon elfogyhattak a képernyőképes emberek a Fidesz körül. Már ott ül egy műsorukban az a Fankadeli is, aki Jobbik-közeli „nemzeti rapperként” a hóbortos fajelméleteit magyarázta, és Orbánt is hazaárulónak nevezte.
A kormánypártok miskolci ifjúsági tagozatai felszólították Vona Gábort, mondja meg, a magyar emberek vagy a pénz oldalán áll-e.
Csak a Nyírépszer Hungária Kft. ajánlata kevesebb a rendelkezésre álló összegnél.
Kijött az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index 2017-es jelentése. A régió országai közül sokan felzárkóztak, mi hátul kullogunk.
Nemcsak a menekülteknek rossz, hogy a Belügyminisztérium visszavonta a pályázatokat, hanem azoknak az állami intézményeknek is, amik jó ideje EU-s támogatásokból működnek.
1100-an pedig oltalmazotti státuszt kaptak. Nyilvánosak a hivatalos statisztikák.
Kovács Zoltán szerint azért vonták meg most hirtelen a Menedék támogatását, mert három éve rájöttek, hogy nemzetellenes tevékenységet folytatnak.
Ezt Szijjártó Péter harangozta be szerdán.
235-325 milliárd forintra becsülik a céget, amire a Konzum állítólag ajánlatot tett.