265 nő vádolja immár szexuális zaklatással Larry Nassart, a Michigani Állami Egyetem (MSU) és az amerikai tornaválogatott pedofíliáért már elítélt egykori csapatorvosát. Nassart a pedofília miatt 60 év börtönre ítélték, a zaklatási ügyekben indított első eljárásban 40-175 éves büntetést kapott, de most egy harmadik perben is felelnie kell.
Ebben a michigani Twistars tornaklubban elkövetett zaklatásokért kell felelnie, de az ítélethirdetés előtt áldozatai is megszólalhatnak, beszámolhatnak az okozott traumáról, ezzel befolyásolva az ítéletet. A BBC szerint legalább 65 áldozat szólalhat fel a bíróságon. Korábban áldozatai közül már a legnagyobb sztárok, például a sokszoros olimpiai bajnok Simone Biles is előállt a történetével.
Az utolsó tárgyalást vezető Janice Cunningham bíró az összes tényt összegezve arra jutott, hogy Nassarnak a korábban ismertnél sokkal több áldozata volt. "265-nél is több áldozatot azonosítottunk, és még végtelen áldozatot világszerte" - mondta, hozzátéve, hogy élő streameléssel lehetőséget kívántak biztosítani minden áldozatnak a felszólalásra. Az ítélethirdetés így három napig is elhúzódhat.
Az áldozatok közül úgy 140-en Nassar munkaadói, az amerikai tornaszövetség és az MSU ellen is pert indítottak, kártérítést követelnek az intézményektől, melyek vádjaik szerint eltusolták az ügyet. Az MSU felelősségét már az amerikai egyetemi sportszövetség, az NCAA, illetve a michigani ügyészség is vizsgálja. Az Egyetem elnöke és atlétikai igazgatója már lemondtak. A botrány még az amerikai tornaválogatott legendás, magyar származású edzőjét is elérte: bár Károlyi Bélát senki se vádolja zaklatással, azt a szemére vetik, hogy texasi ranchén olyan körülményeket teremtett, amelyek között Nassar szinte kockázatmentesen zaklathatta áldozatait. (Via BBC)
Több mint 160 nő vallotta: szexuálisan zaklatta az amerikai tornászválogatott egykori főorvosa.
Túl sokáig hittem, hogy az én hibám és hogy naiv voltam, de nem hagyom, hogy elvegyék tőlem az örömöt és a sport szeretetét, írja Simon Biles. Ő is a csapatorvos áldozata.