Köves Slomó a KDNP-s Hollik Istvánnak kampányol

POLITIKA

Nincs egyedül a Fidesz polgármesterjelöltje mellett nyíltan kampányoló hódmezővásárhelyi plébános: Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője is beszállt a 2018-as kampányba, szintén kormánypárti oldalon. 

"Szégyent hoz ránk, birkának néz minket" - kiakadtak a hívek a vásárhelyi plébános kampánybeszédén

Beer Miklós váci megyéspüspök szerint is nagy hiba a templomban politizálni.

Rényi Pál Dániel
vallás
Forrás

Hollik a Belvárost és a Várnegyedet is magábafoglaló fővárosi egyes választókerületben jelölt, Köves egy itt osztogatott brosúráján jelenik meg a támogató szövegével. Rabbink Hollik személyében látja a garanciát arra, hogy a zsidó közösség nyugodtan, biztonságban élhessen. 

Minderről Vágó István, a DK-s ex-tévés  fb-posztjából értesültünk:

Forrás

Fodrászelemzők szerint nem kizárt, hogy a KDNP-s politikus hajának utóbbi hónapokban tapasztalt, szinte csodás besűrűsödése mögött a közös imádkozás állhat.

Így nézett ki Hollik haja 2015. szeptemberében:

2016. tavaszán:

Így 2017. szeptemberében

És most ilyen a haja:

A tanulság? Érdemes többet imádkozni, mazel tov!

Kapcsolódó cikkek