Észak-Korea a berlini nagykövetségén át juthatott alkatrészekhez atom- és rakétaprogramjához

külföld

Észak-Korea berlini nagykövetsége lehet az egyik központja az atom- és rakétaprogramhoz szükséges technológiák beszerzésének, állítja a német belföldi elhárítás, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) főnöke. Hans-Georg Maassen a közszolgálati NDR televíziónak nyilatkozott, a tévéadó a teljes interjút hétfőn vetíti le, de már most közölt belőle részleteket.

"Megállapítottuk, hogy beszerzést célzó tevékenységet folytatnak onnan, melyek célja a rakétaprogram, és részben az atomprogram működtetése" - mondta Maassen egy, a Reutershez eljuttatott részletben. Maassen szerint az észak-koreaiak elsősorban ún. kettős felhasználású, vagyis a polgári élet mellett a haditechnikai fejlesztésekben is használható technológiákat próbálnak Németországból beszerezni.

Maassen elmondása szerint a német hatóságok, ha tudomást szereztek róla, megakadályozták ezeket a beszerzéseket. "Azt viszont nem garantálhatjuk, hogy minden kísérletet felfedeztünk és megakadályoztunk". Vagyis szerinte abból a feltevésből kell kiindulni, hogy az észak-koreai fegyverprogram egyes elemeit Németországból szerezhették be a fekete piacon.

Észak-Korea berlini nagykövetsége egyelőre nem reagált a Reuters megkeresésére.