Az atv.hu készített összeállítást Kövér László házelnök büntetési statisztikáiról a legutóbbi ciklusból. E szerint a legtöbbször Kövér Szél Bernadettet büntette, de a legtöbb pénzt nem az LMP-s politikusnak kellett befizetnie. Hanem a jobbikos Szilágyi Györgynek, aki még 2017 májusában azt mondta Dömötör Csaba államtitkárnak, hogy
„Gyere ki, úgy nyakon baszlak, hogy leszáll a fejed!”
Erre válaszul Kövér közel 750 ezer forintos büntetést rótt ki.
Szél Bernadett összesen négy büntetést kapott, tavaly novemberben például azért, mert Hadházy Ákossal közösen beálltak Németh Szilárd mögé, "Hazudik!" feliratú lapokat tartva a kezükben. Ekkor összesen több mint félmillió forintos büntetést kaptak, de ezt nem fogadták el, így az ügy azóta megjárta a mentelmi bizottságot, és majd a parlament dönthet róla. Közben Hadházy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósághoz fordul a döntés miatt.
A nemsokára véget érő ciklusban összesen 28 büntetést szabott ki Kövér László, közel 3,5 millió forint összértékben. A büntetéseket egy kivételével mind ellenzéki képviselők kapták, egyedül a fideszes Csizi Pétert rótta meg Kövér egy be nem jelentett, de felmutatott bizonylatért.