2020-ig elhalasztják Mako császári hercegnő és közember szerelme, Kei Komuro eredetileg idén novemberre tervezett menyegzőjét, amely miatt Mako még hercegnői kiváltságairól és címéről is lemondott. Ne aggódjanak, nincs nagy baj, nem a fiatalok gondolták meg magukat. Egyszerűen csak úgy ítélték meg, hogy a tervezett időpontig nagyon kevés idejük maradt rendesen megtervezni az esküvőt.
"Nagyon sajnálom, hogy ilyen nagy gondot okozok és plusz terhet rakok azokra, akik őszintén segítettek nekünk az esküvőben" - nyilatkozta a hercegnő, aki hercegnői címét csak a házasságáig viselheti, utána elveszíti, mert a császári családba nem házasodhat be egy közember.
A császári ház egy szóvivője szintén sietve megerősítette, hogy a fiatalokkal nincs semmi baj, továbbra is házasodni akarnak. Csakhogy a tervezésbe bezavart, hogy Mako nagyapja, a császár bejelentette lemondási szándékát, ez pedig kissé lefoglalja az udvart. Akihito császárt Mako nagybátyja, Naruhito koronaherceg követheti majd a trónon. A 84 éves Akihito több mint két évszázada az első japán császár, aki lemond a trónjáról. (Via BBC)