Megalakulhat az új német kormány, Merkelnek sikerült koalíciót kötnie

külföld

"Lényegében megvan" - így értékelte a Reutersnek a német koalíciós egyeztetések menetét ismerő névtelen forrás Angela Merkel és a szociáldemokraták tárgyalásairól. A hírügynökség azóta már más újságok által is megerősített értesülései szerint szerdán elvi megállapodásra jutottak a német kereszténydemokraták, keresztényszocialisták és szociáldemokraták a közös kormányzásról.

Németországban tavaly szeptemberi választáson Merkel kereszténydemokrata-keresztényszocialista pártszövetsége nem szerzett abszolút többséget. Addigi koalíciós partnereik, a szociáldemokraták úgy futottak neki a választásnak, hogy nem lépnek újra koalícióra, mert úgy érezték, hogy az évtizedes közös kormányzás során a párt elvesztette identitását, kevésbé vonzóvá vált a választóknak.

Merkel ezért először két kisebb párttal, a baloldali zöldekkel és a hirtelen a német politikai spektrum jobbszéle felé indult liberálisokkal kezdtek tárgyalásokat, amiket végül a liberálisok fúrtak meg. Ekkor a szociáldemokraták újra hajlandónak mutatkoztak az egyeztetésekre, a párt testületei január 20-án áldásukat adták erre. Mostanra pedig úgy tűnik, az elvi megállapodás is megszületett a koalícióról - bár a munkacsoportok még folytatják a részletek egyeztetését.

A végső megállapodást még a szociáldemokrata párttagoknak is jóvá kell hagyniuk, a 464 ezer párttag levélben szavazhat.

Az első hírek szerint a CSU, a kereszténydemokraták bajor testvérpártja kaphatja az egyik legfontosabb minisztériumot, a pártelnök Horst Seehofer belügyminiszter lehet.