Molnár Gyula a gyöngyösiekre akarta tukmálni Fodor Gábort, de a helyi szocialisták egyemberként tiltakoztak ellene

politika

Miután Hiesz György, az MSZP eddigi gyöngyösi jelöltje kedden bejelentette, hogy visszalép az indulástól és az pártot is elhagyja, mert „vannak dolgok, amik erkölcsileg vállalhatatlanok”, Molnár Gyula szerdán a helyi szervezetez utazott, hogy új jelöltet válasszanak. 

Az Atv.hu arról ír, hogy a pártelnök először Fodor Gábor nevét dobta be. De a gyöngyösi szocialisták „közfelkiáltással egyemberként” utasították vissza, hogy a baloldali összefogás leindokolatlanabb szereplője induljon a körzetükben. Ugyanakkor még nem kizárt, hogy Fodor a szocialisták országos listájára még felkerülhet. 

A helyszínen az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltjét, Mesterházy Attilát is felkérték, de ő azzal utasította vissza az indulást, hogy a gyöngyösi főteret megtalálja ugyan, de nincs helyismerete, ezért nem vállalhatja.

Az Atv.hu szerint a legvalószínűbb, hogy a helyi elnök, Orosz Bálint lesz az MSZP helyi jelöltje.