Orbán Viktor: „Kezdünk jól kinézni”

POLITIKA

Orbán Viktor a Megyei Jogú Városok Szövetségének veszprémi közgyűlésén mondott beszédet, és nem takargatta, hogy az önkormányzatok helyzetéről folytatott eszmecsere örömei mellett a kampány hozta ide. „Nem akarok zsákbamacskát árulni, választások lesznek. Arra szeretnélek benneteket kérni, hogy hívjátok fel a választók figyelmét, hogy nagyszerű pillanat következik.”

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A demokrácia mindennapi gyakorlata az önkormányzatokban van - kezdte el a dicséretet a miniszterelnök, majd még tovább ment: „A megyei jogú városok a vidék fővárosai, a vezetőik az ország kiemelt fontosságú vezetői.”

Néhány mondatban összegezte a múltat és jövendőt: 2010 és 14 között szerinte az volt a feladat, hogy Magyarország összeszedje magát, az elmúlt négy évben pedig már eljutottunk oda, hogy

„Kezdünk jól kinézni!”

Ha ez a kedvező tendencia folytatódik, akkor 2022-ben már jól fog kinézni az ország - ígérte.

Orbán szerint most annyira látványos a fejlődés, hogy „már az ellenzék sem vitatja, hogy Magyarország fejlődik.”

Az önkormányzatok leépítéséről szóló pletykákról pedig a következőket mondta:

„Fake news, marhaság, butaság, szamárság!”