Órákon át küzdöttek S. Zsolt életéért a győri Petz Aladár kórház orvosai. A 43 éves féri a helyi E.On igazgatóhelyettese, akit egy beosztottja késelt meg csütörtökön.
Az 53 éves munkás a Bors értesülései szerint nem S.-t akarta megtámadni, hanem a cég igazgatóját, de S. útját állta az iroda felé. A támadója ekkor kést rántott és nyolcszor megszúrta, majd kivetette magát az irodaház ablakán. Ő a helyszínen életét vesztette, áldozatát a helyszínen újraélesztették, súlyos szív-, mellkas- és tüdősérülésekkel szállították kórházba.
Csütörtök éjjel még kritikus volt az állapota, péntek reggelre életét vesztette.
Az E.On dolgozói kizártnak tartják, hogy a támadó célpontja eredetileg is S. Zsolt lett volna. "Kizárt, hogy Zsolttal bármi baja lett volna, ugyanis nem volt ellensége, sem haragosa, mindenki szereti" - mondta a Borsnak a kétgyermekes igazgatóhelyettes egyik ismerőse. Ő azt sem tartja kizártnak, hogy a támadó 53 éves munkás nem öngyilkossági szándékkal vetette ki magát az ablakon, hanem menekülni próbált. "Nem tűnik olyan magasnak az az ablak, és ki tudja, mi járt annak az őrültnek a fejében" - mondta.