Megvonta a reklámpénzeket Paul Logantől a Youtube

külföld

"Az elmúlt időszakban mutatott viselkedésére" hivatkozva a Youtube megvonta a pénzkeresés lehetőségét Logan Paul Youtube-sztártól. A botrányhős youtuber az év elején Japán egyik, öngyilkosok által frekventált erdőjében járt és forgatott, felvételein holttesteket mutogatva. Logan akkor magától vonult önkéntes száműzetésbe, de egy hónap szünet után visszatérve ígéretei ellenére pont ott folytatta, ahol abbahagyta. Mint azt Sarkadi Zsolt kollégánk tegnap találóan megfogalmazta, legutóbb állatkínzó videóval sikerült annyira kiborítania az internetet, hogy azt alig lehetett visszalapátolni.

A Youtube most ezekre az esetekre utalva úgy döntött, hogy Logan videóin nem jelenhetnek meg reklámok, vagyis bevétele sem lesz belőlük. A Youtube emellett azért is megrótta Pault, hogy arra biztatta jellemzően fiatalkorú követőit, hogy ők is vegyenek részt a legújabb, egészségkárosító idiotizmusban, a Tide Pod Challenge-ben, aminek a lényege, hogy kapszulás mosóport kell lenyelni.

A Youtube persze nem pusztán Logan és követői erkölcsi fejlődése miatt aggódik, hanem hirdetői miatt is. Logan ugyanis nagy rendszerességgel tesz közzé olyan felháborító videókat, amelyeken joggal borulhatnak ki azok a hirdetők, akiknek szerencsétlenségükre bekerül a reklámjuk a videók elé.

És azt is érdemes megjegyeznünk, hogy a Youtube eredetileg elég lagymatagon reagált a botrányra, pusztán azt írták a holttestmutogatós videó után, hogy általában tiltják az ilyen tartalmakat. Végül a globális felháborodás hatására később büntették is Logant, akit kiraktak a nagyon sok követőt összeszedő youtuberek elitklubjából, a videóikat jól fizető hirdetésekkel kiszolgáló Google Preferred-ről.

Ez elég komoly érvágás lesz Logannek, aki a SocialBlade elemzése szerint akár havi 1,2 millió dollár bevételhez is juthatott a videóin megjelenő hirdetésekből. (Via The Verge)

Kapcsolódó cikkek

Itthon csak egy halott levideózásával lettek ismertek, pedig ők most a világ legsikeresebb szórakoztatói

A tahó videós testvérpár, Jake és Logan Paul olyan szórakoztatóipari birodalmat épített egy év alatt, ami egyszerre tarolja le a divat, a zene, a tévézés és a videózás világát.

Ács Dániel
videó

Logan Paul visszatért, és ígéri, mostantól minden más lesz

Ökörködés helyett távolba nézés.

Botos Tamás
bulvár

Visszatért Logan Paul a YouTube-ra, természetesen egy hullás poénnal nyit

Minden idők vloggere erős visszatérésben van.

Tbg
bulvár

Logan Paul egy fuldokló halat böködött és lesokkolózott egy halott patkányt

Kiborult az internet, alig bírják visszalapátolni.

Sarkadi Zsolt
INTERNET

Már 86 amerikai fiatal került kórházba mosószerevés miatt

Hiába küzd ellene a Youtube és a Facebook is, egyre népszerűbb a Tide Pod Challenge.

Albert Ákos
divat

A Youtube reagált Logan Paul ügyére: „Az öngyilkosság nem vicc, nem szabad ezzel szerezni nézettséget”

Nagy volt már a nyomás a cégen, amiért nem szólaltak meg a vloggertörténelem egyik legnagyobb botrányában. Most azt mondják, tesznek róla, hogy soha többé ne legyen ilyen videó.

plankog
INTERNET

A Youtube szerződést bont Logan Paullal

A vlogger bukta a nagyon jól fizető hirdetési lehetőséget, és a szereplést is a Youtube saját műsorában. A cég szerint nem szabad viccelni az öngyilkossággal.

plankog
INTERNET