Nagyon erős mezőnybe került a női váltó, az elődöntőben Oroszországgal, Kanadával és a házigazda Dél-Koreával kellett versenyezniük egy olyan számban, melyben még sosem jutott magyar csapat olimpiai döntőbe.
A Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Bácskai Sára, Heidum Bernadett felállású csapat jól kezdte a versenyt, ráadásul a koreaiak kicsúszása után egy darabig második helyen álltunk, de a dél-koreai váltó hamar ledolgozta a félkörnyi hátrányát, és simán nyerték az elődöntőt Kanada előtt.
A magyar váltó a B-döntőbe jutott így be.