Széles mozdulatokkal kenik el a titkos ferencvárosi VIP-parkolási lista ügyét

bűnügy

Miután kiderült, hogy Bácskai János polgármester barátja, Rudits Tibor a jogszabályokat megsértve kapott ingyenes parkolási engedélyt Ferencvárosban, a polgármester különös magyarázattal állt elő.  Azt állítja, hogy kollégái a vagyonkezelőben vezetnek egy titkos parkolási VIP-listát, amit előle eddig eltitkoltak, és erre került fel a vitorlás-csapattárs. Az ügy azért is érdekes, mert a barát neve szinte minden korábban feltárt IX. kerületi ügy kapcsán felbukkant: ingatlan-ügyben, százmilliós közbeszerzéseknél, étteremmé alakított turisztikai központnál, vendéglátóhelynél, parkolási svindlinél. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a zűrös ügyekben az önkormányzat hivatalai támogatják a vállalkozót, de a VIP-lista már bizonyítja, hogy belülről és suttyomban segítik Ruditsot.

Rudits Tibor és VIP-listás autója.

A VIP listával kapcsolatban „közleményt” adott ki az önkormányzat. Bácskai most is ugyanazt a módszert választotta, mint a hamis parkolójegyek ügyében. Felkérte a vagyonkezelőt, ahol a titkos listát vezették, hogy vizsgálja ki saját magát.

„Az elmúlt hetekben a ferencvárosi parkolási rendszerrel kapcsolatban különböző híresztelések láttak napvilágot, amelyek tisztázására Ferencváros polgármestere belső vizsgálatra és jelentéstételre utasította a FEV IX. Zrt. vezetőit.”

A polgármester ezt az eljárást hatékonynak tartja. Korábban kérdésre válaszolva elmondta, hogy ő még sosem csalódott miközben önvizsgálatot tartott. Így fogalmazott a legutóbbi közmeghallgatáson:

„Ön sosem szokta megállapítani magáról, hogy igaza van? Én sosem kételkedem magamban."

Forrás

A belső önvizsgálat már le is zárult. Íme az eredmény: „A FEV IX Zrt. egyik munkavállalóját a cég vezetője felfüggesztette a munkavégzés alól.”

Amiről viszont nem szól a közlemény, és amikre nem adott választ Martos Dániel, a parkolásért felelős kincstárnok:

  • Ki hozta létre a listát?
  • Mióta vezetik a listát és pontosan kiknek a gépkocsija szerepel rajta? 
  • Mennyi kár érte ezzel a közösséget?
  • Kiket vonnak felelősségre? 
  • Kit függesztettek fel és mennyi időre?
  • Akit felfüggesztettek, az hozta létre a listát, és az is vezette? 

A 444 információi szerint Rudits Tibor BMW-jén kívül a VIP listára felkerültek a parkolási divízió egyes vezetői által használt gépjárművek és a vagyonkezelővel kapcsolatban álló ügyvéd autója is. 

De más furcsaság is szerepel az önkormányzat szűkszavú közleményében: „Dr. Bácskai János polgármester ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a sajtóban megjelent, ferencvárosi parkolással kapcsolatos közlések miatt. A nyomozás lezárultáig Ferencváros Önkormányzata nem nyilatkozik az ügyben.”

Ez azt jelenti ferencvárosiul, hogy nem árulják el, hogy pontosan milyen ügyben tett feljelentést az önkormányzat, de addig, amíg le nem zárul az ismeretlen ügyben megindított nyomozás, addig semmit nem hoznak nyilvánosságra. 

A VIP parkolási lista. 

Emlékeztetőül álljon itt néhány sötét ügy, amiben vizsgálat indult, és azóta sincs következményük:  

  • Több mint egy éve indult nyomozás, mert a kerületi fideszesek szétdobták egymás között a közpénzből felújított önkormányzati lakásokat. Azóta sem hallottunk az ügyről. 
  • 2017 szeptembere óta számos eredménytelen telefonhíváson túl 10 levélben kértünk állásfoglalást a NAV-tól a sorszám nélküli, hamis parkolójegyek ügyében. Egyik levelünkre sem válaszoltak.
  • A parkolási ügyek miatt belső vizsgálat indult a vagyonkezelőnél. Az önmagát vizsgáló cég nem talált semmi hibát a működésben, de ettől függetlenül felbontják a szerződést a parkolást üzemeltető alvállalkozóval. 
  • Az EUTAF 322 millióra bűntette az önkormányzatot a cinkelt közbeszerzések miatt. Az ügynek semmilyen következménye nem lett, mert a miniszterelnökségben úgy döntöttek, hogy az államkasszára ráverik a büntetést, amit a ferencvárosi vezetők miatt róttak ki a revizorok. A közvéleményt nem tájékoztatták, hogy nekik kell állniuk a cechet.

Ezek azok az esetek voltak, amikben elindult valamilyen vizsgálat. Az esetek többségét figyelmen kívül hagyja az önkormányzat és a hatóság. Baranyi Krisztina az Együtt képviselője kérdésünkre megerősítette a homályos önkormányzati feljelentéstől függetlenül ő is a rendőrséghez fordul a VIP parkolási lista ügyében. 

Kapcsolódó cikkek
Videó

Valamiért kiemelten fontos, hogy a polgármester barátja ingyen parkolhasson egész Ferencvárosban

A kéményesnek nem kell tovább trükköznie kamu buszmegállós útburkolati jellel, kék villogókkal és mentős matricákkal. Az önkormányzat, fittyet hányva a jogszabályra, felrakta Rudits Tibor autóját a lakossági parkolási listára. A IX. kerületi Nagymenők folytatódik.

Ács Dániel
Budapest

A polgármester azt állítja, hogy Ferencvárosban vezetnek egy titkos VIP parkolási listát, amiről neki fogalma sem volt

Apró parkolási csalásnak tűnt az eset, majd kiderült, hogy intézményes korrupcióról lehet szó.

Ács Dániel
Budapest
Videó

Önkormányzati lakásokkal seftelnek, miközben 1500 család vár segítségre

A ferencvárosi ingatlanbalhé igazán súlyos történet. Egy falánk társaság behálózta a kerületet, és nagyokat harap belőle. A háttérben pedig ott áll a leleményes kéményseprő.

Ács Dániel
video

Ebbe még a fideszes politikus is belevörösödött

Pofátlan tempóra váltott az ingatlanmutyi a Ferencvárosban. A Tűzoltó utca 66-ot csak védett házként emlegetik a helyiek, annyi politikus költözött bele. Röhejes összegekért jutnak a közvagyonból kijátszott lakásokhoz.

Ács Dániel
Budapest

Győzött a nyilvánosság az egyik leggázosabb ferencvárosi ügyben: szerződést bontanak a parkolási céggel

Bácskaiék feladták a küzdelmet, a sajtó nyomására hivatkozva felbontják a szerződést a gyanús jegyeket kiadó parkolási társasággal. Ez felér egy beismeréssel.

Ács Dániel
bűnügy

Mint a Buddhához, úgy járulunk elé

Egy szinte ismeretlen, de legendásan ravasz fideszes országgyűlési képviselő, aki a háttérből az egész ferencvárosi képviselő-testületet írányítja. Varga József keze a miniszterelnökségig elér. Elérkeztünk a IX. kerület legsúlyosabb ügyeihez.

Ács Dániel
Budapest