A német városok ingyenes tömegközlekedéssel tisztítanák a levegőt

Tbg
környezetvédelem

Az év végéig öt német nagyvárosban tesztelhetik a tömegközlekedés ingyenessé tételét, hogy ezzel is tisztítsák a városok levegőjét. 

Áder János berlini kipufogófüstben 2013 márciusában.
Fotó: SOEREN STACHE

A radikális intézkedés emellett a különböző közlekedés eszközök flottáinak (taxik, buszok, villamosok) emisszióját is áttekinti, illetve korlátozza szükség esetén.

A lépés meglehetősen radikális és szokatlan a Guardian által csak „autós nemzetként” definiált németektől, illetve a kormánytól, ugyanakkor Németország azon nyolc uniós ország közé tartozik, amelyik kötelezte magát, hogy január 30-ig betartja az EU nitrogéndioxidra és a finomszemcsés szálló porra kialakított normákat.

Az egyelőre csak ígéret szintjén létező projektől a német kormány tájékoztatta az EU környezetvédelmi biztosát. „A légszennyezettség elleni küzdelem nem tűrhet halasztást” - fogalmaztak a javaslatot aláíró miniszterek.

Az „életveszélyes mértékű” légszennyezettség több mint 130 európai várost érint, a bizottság szerint évente 400 ezer halálos áldozatot követelve, és évente 20 milliárd euróval terheli meg az egészségügyi kiadásokat. (Guardian)