Nemcsak Magyarországon, hanem Oroszországban is ünneplőbe öltözik idén tavasszal a demokrácia. Ott az elnökválasztás miatt.
Sajnos azonban Oroszországban még nem olyan fejlett a demokratikus kultúra, mint nálunk, így a közügyekben sem folyik olyan érdemi párbeszéd, hanem sajnos hamis hangulatkeltő videókkal próbálják félretájékoztatni a lakosságot.
Erre a legújabb példa ez a videó, ami a napokban került fel a Youtube-ra:
És arról szól, hogy egy férfi nem akar elmenni szavazni, mert úgyis minek. Ezután viszont rémálmot lát: katonák jelennek meg a lakásán, és közlik, felemelték a sorkatonaság korhatárát. De ez még csak a kezdet, a konyhába visszatérve ez a látvány fogadja:
És kiderül, az új szabályok értelmében mindenkinek homoszexuálisokat telepítenek a lakásába. Akik ráadásul provokatív módon banánt esznek a tisztességes férfiemberek előtt.
Ennél már csak az a bizarrabb csavar, hogy korlátozzák azt is, amennyi időt az emberek eltölthetnek a vécén.
A férfi rémülten riad fel a rémálomból.
De a meleg vendég még mindig ott van az ágyában!
És akkor riad fel igazából a rémálomból, és azonnal fogja a feleségét, hogy induljanak el szavazni, mert meg kell akadályozni, hogy ilyen helyzetbe kerüljenek.
Az orosz választási bizottság tagadta, hogy ők készítették volna a videót, a kormány nem reagált.
Nálunk szerencsére ilyen soha nem fordulhatna elő!
A földművelésügyi miniszter új megvilágításba helyezte a választás tétjét. Ha nem nyer a Fidesz, akkor jönnek azok, akik azt se tudják, mi az a reggeli, ebéd és vacsora, disznó helyett pedig ehetünk csúszómászókat.
Embertelen gyűlöletkampány és gátlástalan hírhamisítás: felpörgött a „baloldal” válasza a Fidesz virtuális hadseregére.