Tegnap megszavazta az Országgyűlés azt a törvényt, amelyet Szűcs Lajos fideszes képviselő, egyben a Magyar Tenisz Szövetség elnöke nyújtott be, és amely lehetővé teszi egy 26 méter magas teniszstadion építését a Margitszigeten. A törvény indoklásából az derül ki, hogy a jövő évi, 2019 áprilisában esedékes budapesti 500-as ATP-tornát már az új létesítményben rendezné meg a szövetség.
A beruházás szokás szerint kiemelt minősítést kapott, vagyis itt sem kellene sokat bajmolódni környezet- és örökségvédelmi szempontokkal. Ahogy az MTI írja: az új épületet és az ideiglenes lelátókat illetően nem kell figyelembe venni a fővárosi önkormányzati rendeleteknek a parkolás rendjére, az építtetők személygépkocsi-elhelyezési kötelezettségére, a fás szárú növények védelmére, kivágására és pótlására vonatkozó, valamint az árvízvédelemmel összefüggő előírásait.
Tarlós István azonban ma kijelentette, hogy
a döntést a főváros nem hajtja végre.
A főpolgármester azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy „személyesen Rogán Antal miniszterrel tárgyalt, aki azt mondta neki, felülvizsgálják a döntést.”
Mivel a parlament már csak a választás után ülésezik, ezért sokáig függőben maradhat, mi történik a Margitszigeten. Arról senki nem beszél, hogy levennék a napirendről az ötletet, Tarlósnak ugyanis nem önmagában a teniszstadion építésével van problémája, csak szeretné, ha a kormány egyeztetne a fővárossal.
A vizes vébé miatt tavaly már felforgatták egyszer a Margitszigetet.
A kormány jogszabályban rögzítette, hogy a jövő évi budapesti ATP-tornának már az új központ ad helyet.
Mindent egyszerre építenek és mindent az utolsó pillanatban. Júliusig nem érdemes a szigetre menni, mert nincs olyan négyzetcenti, ahol ne állna egy markoló.