Luiz Inácio Lula da Silva korrupcióval vádolt volt brazil államfő szerdán bejelentette, hogy indul az októberi elnökválasztáson.
„Jelölt vagyok”
– mondta a 72 éves volt elnök hívei előtt egy Belo Horizonte-i rendezvényen. „Vissza fogok térni, hogy szavatolhassam a nép jogát egy jobb életre” – mondta Luiz Inácio Lula da Silva.
A volt elnököt a brazil fellebbviteli bíróság januárban hozott súlyosbító ítéletében 12 év és egy hónap börtönre ítélt korrupció és pénzmosás miatt. Még fellebbezhet az ítélet ellen a legfelsőbb bíróságon, így egyelőre szabadlábon védekezhet.
A fellebbviteli bíróság bizonyítottnak látta, hogy a volt elnök megvesztegette a Petrobras brazil olajvállalat: a vád szerint 1,1 millió dollárnak megfelelő kenőpénzt kapott közvetett formában.
A vádak ellenére Brazíliában őt tartják az októberben tartandó elnökválasztás legnagyobb esélyesének. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a férfi, aki 2003 és 2010 között töltötte be az elnöki tisztséget, a szavazatok 37 százalékát szerezhetné meg, míg a konzervatív kihívója, Jair Bolsonaro csak 18 százalékon áll. (MTI)