Hetek óta hangos a sajtó az Elios-botránytól: az EU Csalás Elleni Hivatala több problémát is talált a korábban Tiborcz István tulajdonában álló cég közbeszerzései körül. A Népszava most készített egy összeállítást azokról az önkormányzatokról, akik nem az Eliosszal szerződtek a közvilágítás korszerűsítésére. Ebből kiderült, hogy nem elég, hogy Zalaegerszegen vagy Kecskeméten még az Elios lámpáinak gyenge fényére is panaszkodnak, Tiborczék még lényegesen drágábban is dolgoztak a versenytársaiknál.
A 8000 lakosú Polgáron például a DK-s polgármester szerint márciusban fejezik be 1100 lámpatest cseréjét úgy, hogy az önkormányzat még semmit sem fizetett. A kivitelező cég ugyanis a saját pénzén cseréli a lámpákat azzal, hogy következő 12 évben az az évi 10 millió forint, amit az önkormányzat az áramszámlán megspórol, törlesztik majd a beruházás árát is. Mivel az új lámpák élettartama 25-30 év, a 12 év utáni 13-18 évben már az önkormányzatot gazdagítja majd az éve 10 milliós spórolás.
Polgáron egy lámpatest cseréje 109 ezer forintba került, míg az Elios 139-217 ezer forintért cserélte a világítótesteket.
A polgári beruházó ráadásul abba is belement, hogy a közlekedési csomópontok és középületek környékére erősebb lámpákat szereljen.
A Somogy megyei Nagyatádon 2015-ben állami forrásból 1503 lámpatest újulhatott meg 137,9 millióért, vagyis darabonként átlagosan 91 800 forintért, ami megint csak lényegesen olcsóbb, mint az Elios által szabott árak. Balatonberényben a beruházó lámpánként csak 78,5 ezer forintot kért.
Közben, ahogyan azt a Direkt36 már korábban megírta, az Elios olyan lámpákat szerelt fel Keszthelyen 217 ezerért, amilyeneket egy cég Budapesten darabonként 139 ezer forintért adott. (Népszava)