Van egy olyan „velünk született probléma”, hogy minden üggyel szeretnénk szaladni az orvoshoz - mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a Magyar Nemzetnek, mikor a lap munkatársa a közelmúltban nyilvánosságra került, sürgősségi betegellátáshoz kapcsolódó halálesetekről kérdezte.
„Én például tegnap szögbe nyúltam, és evvel is elrohanhattam volna, de megpróbáltam magam megoldani”
- mondta Németh. A politikus arról beszélt, hogy január elején olyan a sürgősségi osztály, mint valami átjáróház, egyszerűen mindenki ott van.
„De az emberek kilencven százaléka január 3-án – nem akarok ebből viccet csinálni – majdnem maga tehet arról, hogy ott van.”
Éppen ezért az alelnök szerint a sürgősségi betegellátás helyzete nem olyan tragikus, mint ahogy lefestik, és különben is, külföldön sem sokkal jobb a helyzet. Ettől függetlenül a Fidesz mindent igyekszik bevetni a helyzet javítása érdekében, de az sem szép dolog, hogy ha a háziorvos nem akar foglalkozni valakivel, akkor a sürgősségire küldi - mondta Németh. (Magyar Nemzet)