Polték szerint nincs korrupció Kósa feleségének gyanús cégvásárlásában

politika

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen, miután kiderült, hogy Kósa Lajos felesége 6 millió forintért vette meg a korábban még 139 milliós eszközállománnyal rendelkező Tócó-Pece Kft. nevű tanácsadócéget Fiák István piaci lobbistától. Fiák főleg diákszövetkezeteket képvisel, amikkel kapcsolatos törvényeket Kósa Lajos is gyakran nyújtott be a parlament elé, sőt, nem sokkal a Tocó-Pece eladása előtt Kósa nyújtotta be a nyugdíjasszövetkezetekről szóló törvénytervezetet is, ami komoly lehetőséget teremet Fiák ügyfeleinek.

Polt Péter ügyészsége azonban ebben az ügyben nem látta megalapozottnak a korrupciógyanút, ezért lezárták a nyomozást. Kósa azzal magyarázta a 6 milliós cégvásárlást, hogy időközben a cég eladósodott, és tényleg csak ennyit ért, az eladósodásról azonban nem hozott nyilvánosságra semmilyen bizonyítékot a miniszter.

Hadházy azonban nemcsak korrupció, hanem adócsalás miatt is feljelentést tett, mondván, lehetséges, hogy a cégért ténylegesen többet fizettek Kósáék, csak a szerződésbe került az alacsonyabb ár, hogy a különbözet után ne kelljen adózni. Ebben az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség nem tudta lezárni a nyomozást, áthelyezték az eljárást a debreceni ügyészséghez. (Népszava)