Autót lopott a kanadai olimpikon, a felesége és az edző

Tbg
sport

Feltehetően görbe estét csapott pénteken a kanadai csapat három tagja, ugyanis pár órával eltelével, hajnalban illuminált állapotban kerültek elő egy autó belteréből.

Mint kiderült, a rendőri ellenőrzésen megállított autó nem az övék volt, azt valaki az egyik olimpiai helyszínen leparkolta, és járó motorral a parkolóban hagyta.

A kanadai olimpiai csapat három tagja - neveiket nem árulták el - egy sportoló, annak felesége és az edző, lecsapott a váratlan lehetségre, és elkötötték a járművet.

A kanadai csapat közölte, az őrizetbe vett személyek maradéktalanul együttműködnek a hatóságokkal. Bár az elkövetett bűncselekmény súlyos – az edzőt ittas vezetéssel is megvádolták, feltehetően hazatérhetnek majd Kanadába. (BBC)