Szél Bernadett a Fideszről: Ezek kommunisták

politika
Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, a párt társelnöke beszédet mond a párt országértékelő rendezvényén
Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Szombaton a zöldek miniszterelnök-jelöltje egy hónapok óta szunnyadó témában tartott sajtótájékoztatót, és az MTI tudósítása szerint ügynökakták nyilvánosságáról beterjesztett LMP-javaslatról beszélt. Szél Bernadett keményen fogalmazott: szerinte

„a régi, egykor liberális, aztán polgári Fideszből semmi nem maradt, egy kommunista párt lett”, 

amit pontosan mutat az is, hogy „a Fidesz már nem tud különbséget tenni az állami vagyon és a saját vagyona között”.

Az LMP társelnöke "ipari szintű" korrupciót emlegetett, és kiemelte, hogy a Fidesz rendre a nemzeti tőkésosztályt emleget, miközben saját működését finanszírozza így illegálisan. „Úgy költik a pénzünket, mintha nem lenne holnap” - fogta rövidre a lényeget Szél Bernadett, aki szerint még egy jelenség mutatja, mennyire kommunista párt a Fidesz, a propaganda. 

A kormány szerinte komplett alternatív valóságot épít a párt szavazói számára, és Orbán Viktor már vitázni sem hajlandó ellenfeleivel, mert az megmutatná a különbséget a magyar valóság és a Fidesz valósága között. 

Arról is beszélt, hogy komolyan aggódik a választás tisztasága miatt, ezért minden ellenzéki párttal kész együttműködni annak érdekében, hogy minden szavazóhelyiségben legyen ellenzéki és civil megfigyelő, aki felügyeli a törvényes szavazást. 

A Fidesz délután közleményben reagált. Azt írták, az LMP egy újabb kiábrándító baloldali párttá vált, mely reménytelenségében gyűlöletet szít, ami újdonságnak mondható, mivel a miniszterelnök évértékelőjében még arról beszélt, nem tudja eldönteni, hogy a zöldek „nemzetiek-e” vagy baloldaliak, mert csak annyit tud róluk, hogy mások.