Az LMP az MSZP-vel és a Jobbikkal is tárgyal a visszaléptetésekről

POLITIKA
Hadházy Ákos és Szél Bernadett, az LMP társelnökei
Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Elsőként a Magyar Nemzet számolt be róla, hogy a zöld párt elnöksége múlt héten - tehát a hódmezővásárhelyi választás előtt már - határozatot hozott arról, hogy tárgyalásokat kezdeményez az MSZP-Párbeszéd szövetséggel és a Jobbikkal az egyéni választókerületekben való indulásról. 

Az ajánlat szerint az LMP arról akar megállapodni a két párttal, hogy minden körzetben a legesélyesebb ellenzéki jelölt álljon csak rajthoz, és csak őt támogassák a helyi erők kampányai. 

A döntést egy anonimitást kérő elnökségi tag után Hadházy Ákos társelnök is megerősítette a 444-nek. 

A kapcsolatfelvétel már megtörtént, de Hadházy azt mondta, hogy addig nem fog nyilatkozni, amíg az egyeztetések nem járnak kézzelfogható eredménnyel.

A Jobbik idáig mindig úgy nyilatkozott, hogy minden körzetben indítanak jelöltet, és vasárnap este Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje sem tűnt lelkesnek egy jobbikos együttműködés hallatán. 

Az ajánlat ráadásul egyáltalán nem érinti az MSZP-vel már korábban megállapodott Demokratikus Koalíció 46 egyéni jelöltjét, amelyek így továbbra is alternatívát jelenthetnek egy közösen támogatott ellenzéki jelöltnek.

Horváth Csaba fővárosi MSZP-s politikus az ATV reggeli műsorában inkább kerülte a kérdést, de nem zárkózott el kategorikusan attól, hogy a Jobbikkal is egyeztessenek. 

Az MSZP egyébként - az MTI tudósítása szerint - sajtótájékoztatót tartott hétfő délelőtt, de ott Molnár Gyula elnök és Karácsony Gergely csak a "demokratikus ellenzéki pártok" közötti választási együttműködésről beszéltek. Molnár konkrétumként csupán annyit mondott, hogy szerinte március 15-ig meg kell állapodni az esélyes jelöltekről.