Az Átlátszó kikérte az összes fideszes önkormányzat levelezését az Elios-ügyekben nyomozó OLAF-fal. Így tudhattuk meg, hogy Mórahalmon például papíron olyan cég is adott be ajánlatot, és keltette a verseny látszatát, aki egyébként nem is tudott róla.
Hajdúböszörmény önkormányzata viszont első körben megtagadta a levelezés nyilvánosságát. 349 millió forintot fizetett Hajdúböszörmény önkormányzata 2015-ben a korábban Tiborcz István érdekeltségébe tartozott Elios Zrt. és a SAG Hungária Kft. konzorciumának a közvilágítás megújításáért.
Az OLAF már ősszel levélben jelezte az érintett önkormányzatoknak, hogy két éve nyomoznak az Elios Zrt. uniós forrásból megvalósult projektjei miatt, amikkel kapcsolatban súlyos szabálytalanságok és bűncselekmények merültek fel. A jelentést az uniós hivatal vádemelési javaslattal továbbította a magyar ügyészséghez, amely többek közt költségvetési csalás gyanújával nyomoz.
A hajdúböszörményi önkormányzat az információs törvényre hivatkozva azt írta, hogy felkeresik a levelet jegyző OLAF-ot a dokumentum ügyében. Magyarán elkérik tőlük a levelet, amit már ősszel megkaptak tőlük. 2016-ban a város büszkén számolt be a projekt megvalósulásáról:
(Átlátszó)