A Független Hírügynökség értesülései szerint a Veszprémi Petőfi Színházban és a Rózsavölgyi Szalonban is felmerült, hogy rendezői megbízást adjanak Marton Lászlónak.
Arról, hogy Marton László évtizedeken át hogyan zaklathatta a Vígszínház fiatal színésznőit, korábban hét áldozat beszámolója alapján részletesen is írtunk. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a Vígszínházból kirakott rendező visszatérne a színházi világba. A 24.hu megkereste a felmerült színházakat: a Veszprémi Petőfi Színházat igazgató Obenfrank Pál szerint korai lenne erről nyilatkozni, míg a Rózsavölgyi Szalont vezető Zimányi Zsófia elmondta, hogy valóban zajlanak tárgyalások Martonnal, már csak azon múlik a dolog, hogy találnak-e megfelelő darabot.
Zimányi elmondta azt is, hogy nem tart a negatív kritikáktól, mivel a Marton elleni hadjárat szerinte igazságtalan volt, és a közönséget a művészi teljesítmény érdekli majd.