Róma is kitiltja a dízelautókat a belvárosból

környezetvédelem

Virginia Raggi római polgármester egy 2016-os sajtótájékoztatón
Fotó: TIZIANA FABI

Keddi hír, hogy a szövetségi közigazgatási bíróság döntése alapján ki lehet tiltani a dízelmotorral közlekedő járműveket a német nagyvárosok belvárosából. A dízelmotoros járművek a nitrogén-dioxid kibocsátás miatt sokkal intenzívebben szennyezik a városi levegőt.

A lipcsei bíróság szerint a levegőminőség javítása általánosságban fontosabb szempont, mint az a kár, amit az önkormányzatok teljes vagy részleges tiltása a több millió dízelautó tulajdonosának okozhat. A Stuttgart és Düsseldorf esetében született döntés lehetőséget ad az egyes önkormányzatoknak a korlátozásra. 

A döntésre reagált Róma polgármestere, Virginia Raggi is, aki Facebook-oldalán osztotta meg egy hétfői mexikóvárosi konferencián mondott beszédét. Raggi, aki elsősorban a klímaváltozásra hivatkozott, bejelentette, hogy kitiltja a dízekautókat az olasz fővárosból 2024-től.   

Forrás


Párizs már tavaly döntött arról, hogy 2024-től nem tűri meg tovább a belvárosában a dízelhajtású autókat. 

A legnagyobb olasz autógyár. a Fiat-Chrysler már korábban bejelentette, hogy felhagy a dízelautók gyártásával.