A kormány az Alkotmánybírósággal mondatná ki, hogy ne kelljen teljesítenie az uniós kvótákat

POLITIKA

Trócsányi László igazságügyi miniszter csütörtökön benyújtotta az Alkotmánybírósághoz a kormány alkotmányértelmezést kérő indítványát a migrációs válságot érintő témakörökben.

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint a kormány négy kérdésben kéri a testület állásfoglalását. A kormány szerint az Alaptörvény alapján minden olyan európai uniós javaslat, amely „a magyar hatóságok közreműködése nélkül végső soron Magyarország lakossága összetételének megváltoztatását eredményezheti, Magyarország függetlenségét és önazonosságát veszélyeztetheti”.

A kormány úgy látja, hogy mivel az uniós tervek és elképzelések összefüggésben állnak az alaptörvény egyes rendelkezéseivel, elkerülhetetlenül szükséges, hogy az Alkotmánybíróság absztrakt alkotmányértelmező hatáskörében, a kormány indítványa alapján foglaljon állást arról, hogy „a független, demokratikus jogállami létnek vannak-e olyan alapelemei, amelyek sérthetetlenek”.

Vagyis az Alkotmánybíróságtól akar hivatkozásai alapot szerezni arra, hogy megtagadhassa a menedékkérők uniós szintű elosztására vonatkozó kötelezettségeket. (MTI)